Az Orfeum mágusa - beszélgetés Dolhai Attilával

2023.09.28 Kovács Gergely

Az Orfeum mágusa - beszélgetés Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház november 17-én, 18-án és 19-én bemutatja Pejtsik Péter–Orbán János Dénes Az Orfeum mágusa című nagyoperettjét. Dolhai Attilával, Somossy Károly szerepének megformálójával beszélgettünk.

Az operettnek mindig lesz közönsége

A Budapesti Operettszínház november 17-én, 18-án és 19-én bemutatja Pejtsik Péter–Orbán
János Dénes Az Orfeum mágusa című nagyoperettjét. Dolhai Attilával, Somossy Károly
szerepének megformálójával beszélgettünk.

Hogyan kerülhet közel a mai kor nézőihez az Operettszínház elődjének tekintett Somossy Orfeum
százéves legendája?

Ez egy nagyon fontos kérdés. Bár modernebb a világ körülöttünk mint akkor, újabb és újabb
technikai eszközök állnak a rendelkezésünkre, mégis azt gondolom, hogy nem élünk máshogyan,
mint Somossy Károly, a mulatókirály, a maga korában. Bennünket is hasonló vágyak fűtenek és
hajtanak előre, mint ami őt, vagyis az önmagunkban megfogalmazott célok elérése és
megvalósítása. Legyen az egy kötet megírása, egy festmény megalkotása, vagy éppen egy
vállalkozás létrehozása, mi is elszántan, megszállottan, szenvedélyesen akarjuk, hogy sikerüljön
mindaz, amit elképzeltünk magunk elé. Ilyen értelemben Somossy története nagyon is mai és jelen idejű, hiszen neki sikerült, amiről manapság mindannyian álmodunk. Létrehozta élete nagy művét.

Mi fogott meg Somossy Károly szerepében?

Sok mindent említhetnék, ami szimpatikus a személyiségéből, például az eltökéltsége. Fontos
karakterjegynek tartom benne, hogy végtelenül kitartó. Ez korszaktól, életkortól és egyéntől
függetlenül irigylésre méltó. Érdekes azon gondolkodni, hogy miféle belső tűz, mágia kellett ahhoz, hogy végig járja a saját útját, kiteljesedjen, majd végül lemondjon mindarról, amit megteremtett.
Vajon manapság képesek vagyunk-e elengedni a saját vágyainkat egy magasabb rendű cél
érdekében? Ez a kérdés napjainkban is aktuális, éppen ezért könnyen tudunk azonosulni a Somossy Károlyéhoz hasonló élethelyzetekkel. Mindemellett pedig egyfajta sajátos elegancia jellemzi, ami fanyar, önironikus humorral párosul. Jól játszható szerep, a sokféle szerelmi viszonyával mondhatni alfahím is egyben. Egyébként az egész szüzsé jól sikerült és a zenei anyag is dúdolni való, nincs is kis szerep a darabban, mindenkinek szép feladatok jutnak az előadásban.

Említetted a zenei anyagot, különleges premierre készültök, hiszen Az Orfeum mágusa operettként lesz látható.

Valóban nem megszokott, hogy operett ősbemutatót tartson egy zenés színház. Igaz, hogy
klasszikusabb zenei formákkal bír, mint például a musical, de ma, a 21. században is ugyanúgy
érvényes, hiszen a nézőkhöz is különböző életszakaszaikban más és más műfaj és stílus kerül közel.
Gondoljunk csak bele, hogy akik lázadó tinédzserként kitombolják magukat egy rock koncerten, az István a királyon vagy egy vagány, lendületes, mai musicalen, azok a családalapítás és az
egzisztenciájuk megteremtése után már közel sem biztos, hogy újra olyan zenei élményre vágynak, mint tizenöt-húsz évvel korábban. Minden életkornak megvannak a nótái, számai, amiket szívesen hallgatnak. Az operett bemutatóinkat sok fiatal látogatja – ami nekünk természetesen nagy öröm - de mégis, inkább a harmincas éveik közepétől jellemző, hogy rendszeresen színházjegyet váltanak egy-egy operett előadásunkra. Úgy érzem, hogy szeretik, ha nevethetnek a poénokon, ha ismerős dallamokat hallhatnak, és az se baj, ha kicsit sírva vigadnak. A magyarok imádnak mulatni, és ezt az élményt az operett megadja nekik. Már vagy száz éve azt sulykolják, hogy leáldozóban van a műfaj csillaga, de a tinédzserek idővel fiatal felnőttek, majd középkorúak lesznek, éppen ezért azt gondolom, hogy az operettnek mindig lesz közönsége.

Feltéve, hogy minőségi élményben lesz részük.

Ez a mi felelősségünk, hogy a lehető legjobb minőséget nyújtsuk számukra. Különlegességre
vágynak, és ha az életük fontos pillanatában megkapják tőlünk, akkor rendszeres nézőinkké válnak.
Éppen ezért jelentős vállalás a Budapesti Operettszínház részéről Az Orfeum mágusa, és boldog vagyok, hogy részese vagyok ennek a premiernek. Alig várom, hogy felfedezzem a darab és a szerep mélységeit! A jegyvásárlás az előadásra szeptember 29-én 10 órától indul. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

Fotón Dolhai Attila Az Orfeum mágusa olvasópróbáján | Fotó: Veres Ildikó

• Hallelujah - Dolhai Attila Adventi koncert 2023 - Jegyek itt!
• Az Orfeum mágusa lesz Dolhai Attila az Operettszínházban a 2023/2024-es évadban!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024