Operettinfo.hu - Kiírták a pályázatot a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére



  • Kiírták a pályázatot a Vígszínház és az Operettszínház vezetésére

    Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár.

    Az előadóművészeti törvény értelmében fél évvel a jelenlegi vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásokra pályázatot kiírni.

    A Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő megbízása 2014. január 31-én jár le. A kormany.hu honlapon közzétett kiírás szerint a kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetként nyilvántartásba vett egytagozatos prózai színház ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása.

    A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor megbízása szintén 2014. január 31-én jár le. A kormany.hu honlapon megjelent kiírás szerint a posztra pályázónak a nemzeti minősítés megtartása érdekében évente legalább 450 előadás megtartásáról kell gondoskodnia, 300 ezer fizető nézőszám elérése mellett. A klasszikus nemzeti operett repertoár rendszeres bemutatásával párhuzamosan a kortárs magyar zenemű-irodalom fejlesztését is elő kell mozdítania.

    A pályázati feltételek között szerepel, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű, és saját vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban. Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie.

    A kiírt vezetői munkajogviszony 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tart. Mindkét pályázat beadásának határideje a közzétételtől számított harmincadik nap. A pályázatokat az anyag benyújtását követő hatvanadik napig kell elbírálni.

    Eszenyi Enikő és Kerényi Miklós Gábor is arról nyilatkozott korábban, hogy újra pályázni fog a vezetői posztra.



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás MySpace-hez RSS







    Szerző: Call / MTI
    Dátum: 2013.07.26.


    Kereső
    Hírlevél




    © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2020


    j lap - 1

    Partnerek: