Operett is lesz az Örkény Színházban!

2015.08.28 Kovács Gergely

Operett is lesz az Örkény Színházban!

Öt bemutatót tart a most kezdődő évadban az Örkény István Színház, amely az Örkény Kert elnevezésű szabadtéri rendezvénnyel nyitja a színházi szezont szombaton a Madách téren. Mácsai Pál, a színház igazgatója az évadnyitó

Öt bemutatót tart a most kezdődő évadban az Örkény István Színház, amely az Örkény Kert elnevezésű szabadtéri rendezvénnyel nyitja a színházi szezont szombaton a Madách téren. Mácsai Pál, a színház igazgatója az évadnyitó társulati ülésen elmondta: az Örkény Színház története során az előző évadban érte el az eddigi legjobb nézettségi adatokat, nézettségük először van 100 százalék fölött. Az előző évadban a színház 260 előadást játszott, nyolcvannal többet, mint az előírt előadásszáma, hat új bemutatót tartott, szemben a kötelező kettővel.

Kiemelte: előadásaikat mintegy 90 ezer néző látta és ezzel látogatottságunk 100,88 százalékos volt. A jegyek legnagyobb részét teljes áron sikerült értékesíteniük, csupán a jegyek 1,4 százalékát adták el rendkívüli kedvezménnyel. Felidézte: augusztusban a 8. Ördögkatlan Fesztivál díszvendége volt az Örkény Színház: négy nap alatt hat előadást játszottak.

A színház és Erzsébetváros Önkormányzatának közös évadnyitó rendezvényét, az Örkény Kertet az idén ötödik alakalommal szervezik meg. A szombati esemény - a színház honlapján is megtalálható - programjáról az igazgató elmondta: eddig minden évben Kocsis Zoltán zongoraművész jelenléte emelte a rendezvény rangját, az idén azonban nem tud eljönni az eseményre, így a fia, Kocsis Krisztián zongorázik.

Az igazgató kitért arra, hogy az augusztusi ítéletidőben az Örkény Színház díszlet-, kellék- és jelmezraktárát is elöntötte a víz. A károk jelentősek: öt darab díszlete sérült, a színpadi alapszőnyegek, függönyök és a jelmeztár tartalék készletének legalább a fele tönkrement, eláztak a liftek. A károk felmérése még folyamatban van, de a beázás az évadkezdést nem veszélyezteti.

Mint mondta, az idei évadra - a fenntartó, a fővárosi önkormányzat támogatásával - megújult a színház bejárata, a jegypénztár és a közönségszervezés. Mácsai Pál elmondta: első bemutatóként október 9-én a Köd utánam című operettet tűzik műsorra Mohácsi János rendezésében. Második premierként is kortárs magyar darab, A hét szamuráj látható, amelyhez Tábori Zoltán Cigány rulett című riportkönyvét is felhasználták. A darabot Mikó Csaba és Gáspár Ildikó írta, az előadást Polgár Csaba rendezi, a premiert október 30-án tartják.

Ezt követően, 2016. január 15-én szintén Mikó Csaba darabját, az Apátlanok című művet mutatják be Gáspár Ildikó rendezésében. A darab, amelyet Magyarországon még nem játszottak, családtörténet a rendszerváltástól máig. Az évad második felében Bagossy László állítja színpadra Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című darabját. Az ügynök halála című Arthur Miller-darabot májusban láthatja a közönség Mácsai Pál rendezésében. Az igazgató beszélt arról is, hogy az Asbóth utcai volt Shure Stúdióban tavasszal bemutatták a Diggerdrájver című darabot. Kiemelte: reményeik szerint - és úgy tűnik a kormányzati szándék szerint is - a szükséges felújításokat követően, a következő évadban már az Örkény Színház stúdiószínpadaként működik ez a helyszín.

Mint mondta, az előző évadban 1300 diák vett részt a színház ifjúsági programjain, három év alatt pedig 4500-an. Az idén is folytatódnak az IRAM elnevezésű program foglalkozásai és új foglakozás-típusok is megjelennek. Az Asbóth utcában lévő másik színházterem, az egykori Ericsson Stúdió pedig terveik szerint IRAM-terem néven színházpedagógiai műhelyként működne.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024