Opera- és operettbemutató a Szegedi Nemzeti Színházban - Jegyek itt!

2014.11.20 Kovács Gergely

Opera- és operettbemutató a Szegedi Nemzeti Színházban - Jegyek itt!

Két egyfelvonásos opera premierjével, Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének bemutatójával és változatos év végi programokkal várja a közönséget decemberben a Szegedi Nemzeti Színház – közölte Gyüdi Sándor

Két egyfelvonásos opera premierjével, Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjének bemutatójával és változatos év végi programokkal várja a közönséget decemberben a Szegedi Nemzeti Színház – közölte Gyüdi Sándor főigazgató a programokról rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón. Toronykőy Attila rendezésében december 6-án két egyfelvonásos operát mutatnak be a Kisszínházban. Marco Tutino olasz komponista Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című regénye alapján, kifejezetten a szegedi teátrum számára írt operájának ősbemutatóját az Armel Operaversenyen tartották októberben a Zeneakadémián.

A darab főszerepeit a versenyprodukcióhoz hasonlóan Szegeden is Altorjay Tamás és a francia Jean-Philippe Biojout éneklik. Az est második részében Donizetti ritkán játszott, a Farsangi kalamajka avagy A torkos csütörtök című vígoperáját mutatják be, amely szereplői között többen is a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának növendékei vagy frissen végzett hallgatói.

Lehár Ferenc A víg özvegy című nagyoperettjét Tasnádi Csaba állítja színpadra. A december 12-től látható mű főszerepeit a szegedi hagyományoknak megfelelően operaénekesek játsszák, Glavari Hannaként Kónya Krisztinát láthatja a közönség, Daniolo követségi titkárt pedig Andrejcsik István alakítja. A december hagyományosan a különleges produkciók és a népszerű művészek és darabok vendégjátékának időszaka is. A Thália színház a Boeing, Boeing! Leszállás Párizsban című produkciójával érkezik Szegedre. Az Orlai produkció három darabot - A folyón túli Itália, Bagoly és Cica, Amadeus – mutat be a Tisza-parti városban, a Bánfalvy Ági Stúdió Beaumarchais Figaró házasságával érkezik Szegedre, a 100 Tagú Cigányzenekar pedig karácsony másnapján ad ünnepi koncertet a nagyszínházban.

December 27-én karácsonyi dixie gálát rendeznek, amelyen a Storyville Jazz Bandtől és vendégeiktől hagyományos New Orleans-i dixieland muzsikát hallhat a közönség. Az esztendő a Cotton Club Singers A húszéveseké a világ című szilveszteri koncertjével zárul december 31-én délután és este.

A Szegedi Nemzeti Színház előadásaira jegyeket online is vásárolhat! Jegyvásárláshoz kattints ide!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024