200. Menyasszonytánc előadás az Operettszínházban!

2014.11.07 Kovács Gergely

200. Menyasszonytánc előadás az Operettszínházban!

A világ első klezmer-operettje, Jávori Ferenc Fegya zeneszerző különleges darabja, a Menyasszonytánc 200. előadását ünnepli a Budapesti Operettszínház társulata november 14-én. Az erdélyi-magyar-román történet, fülbemászó,

A világ első klezmer-operettje, Jávori Ferenc Fegya zeneszerző különleges darabja, a Menyasszonytánc 200. előadását ünnepli a Budapesti Operettszínház társulata november 14-én. Az erdélyi-magyar-román történet, fülbemászó, sokszor szívszorító, máskor nevetésre okot adó klezmer zenével ejti rabul a közönséget már több mint nyolc éve. Böhm György és Kállai István, a Torockói menyasszony című színmű alapján készült műfajteremtő előadása, Miklós Tibor dalszövegeivel, Béres Attila rendezésében szívügy nem csak a színháznak, de Jávori Ferenc zeneszerzőnek is. A 200. előadás már csak ezért sem maradhat ünneplés nélkül.

"Az ember alkotó lény. Én zenével foglalkozom és ezen keresztül próbálom megvalósítani magam. Hatalmas örömet jelent, amikor mindennek egy darabkája ilyen ünnepet érhet meg, hiszen Magyarországon születni tudott egy olyan darab, ami ennyi előadást megélt és remélem még nincs vége! Ha azt vesszük, hogy közel ezer néző látta esténként, amit létrehoztunk, akkor ez hatalmas nézősereget jelent az elmúlt években. Még most is kapok visszajelzéseket, pedig több mint nyolc éve mutattuk be. Ez rendkívül felemelő érzés. Megállítanak az utcán, mesélik, hogy akad, aki nyolcszor-tízszer is megnézte. Ha a zenekarral (Budapest Klezmer Band) külföldön járunk, mindig emlegetik, hogy "Wedding Dance". Tavaly Moszkvában jártam, ahol egy számomra ismeretlen házaspár szólított meg és újságolta el, hogy Budapesti tartózkodásuk alatt látták az előadást, engem pedig a műsorfüzetből ismertek fel. Mindez egy olyan hatalmas városban, mint Moszkva! Tényleg óriási öröm ez a számomra"- mondta Jávori Ferenc, aki idén, a magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért, valamint kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként Kossuth-díjat vehetett át. "Abban, hogy idén megkaptam a legmagasabb állami kitüntetést, a Menyasszonytáncnak fontos szerepe van. Ennek is szól! Miatta is van!" - mondta minderről.

Az Operettszínház legnagyobb sztárjai mellett, a Budapest Klezmer Band maga is az előadás szereplője évek óta. Az pedig nem mindennapi, hogy ilyen jubileumi előadást ünnepelhet egy társulat. A Budapesti Operettszínház különleges estével készül november 14-én. "Mindenféle meglepetésekre lehet számítani! Van, amiről még én sem tudok! Annyi biztos, itt lesz mindenki, akinek az előadás a sikerét köszönheti, szereplőktől az alkotókon át, és ez alól Molnár Piroska sem kivétel. A többit majd aznap este! Mi nagyon várjuk, hogy a közönséggel együtt ünnepelhessünk" - Jávori Ferenc szavairól pedig bárki meggyőződhet, aki november 14-én, péntek este a Budapesti Operettszínház Menyasszonytánc című műfajteremtő előadását választja esti programjának, nagyszerű színészekkel, sírásra és nevetésre is okot adó történettel, gyönyörű klezmer dallamokkal.

Online jegyvásárláshoz kattintson ide!


A péntek esti előadás szereplői:
Kékkovács Mara, Mészáros Árpád Zsolt, Mikó István, Szabó P. Szilveszter, Lehoczky Zsuzsa, Felföldi Anikó, Dézsy Szabó Gábor, Ulmann Zsuzsa, Papadimitriu Athina, Kovács Zsuzsa, Jantyik Csaba, Faragó András, Marik Péter, Szendy Szilvi, Kerényi Miklós Máté, Petridisz Hrisztosz, Benkóczy Zoltán, Barkóczi Sándor, Nádasi Veronika, Oláh Tibor, Péter Richárd, Arányi Adrienn. Közreműködik a Budapesti Operettszínház Zene-, Ének- és Balettkara, valamint a Budapest Klezmer Band. Díszlettervező: Túri Erzsébet, jelmeztervező: Füzér Anni, koreográfus: Bodor Johanna, Rogács László, rendező: Béres Attila.

Forrás: operett.hu



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024