Gálaműsor és díjeső a Magyar Operett Napján!

2019.10.28 Kovács Gergely

Gálaműsor és díjeső a Magyar Operett Napján!

Október 24-ét 2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján nyilvánították a Magyar Operett Napjává. A dátum különlegessége, hogy 71 évvel ezelőtt ugyanezen a napon hunyt el a műfaj másik nagy zeneszerzője, Lehár

Október 24-ét 2002-ben, Kálmán Imre születésének 120. évfordulóján nyilvánították a Magyar Operett Napjává. A dátum különlegessége, hogy 71 évvel ezelőtt ugyanezen a napon hunyt el a műfaj másik nagy zeneszerzője, Lehár Ferenc. A Budapesti Operettszínház idén tizennyolcadik alkalommal ünnepelte az operett műfaját, és adta át elismeréseit a kimagasló teljesítményt nyújtó művészeinek.
A Te rongyos élet címet viselő gálaest nyitányaként felcsendült Lehár Ferenc walzerje a színház zenekarának előadásában, Pfeiffer Gyula vezényletében. A színpadon egymást követték a legismertebb operettslágerek kiváló művészeink előadásában, Kállay Bori műsorvezetésében. Kálmán Imre és Lehár Ferenc szerzeményei mellett Ábrahám Pál, Franz Grothe, Huszka Jenő, Jacques Offenbach, Kacsóh Pongrác, Karl Millöcker és Zerkovitz Béla duettjeit és áriáit hallgathatta a közönség. Az est során színpadra lépett Bojtos Luca, Dancs Annamari, Dénes Viktor, Erdős Attila, Fischl Mónika, Fonyó Barbara, Homonnay Zsolt, Kalocsai Zsuzsa, Kiss Diána, Laki Péter, Lukács Anita, Szendy Szilvi és Vadász Zsolt.

Természetesen az idei gála sem maradhatott díjak nélkül. Színházunk főigazgatója, Kiss-B. Atilla adta át a Budapesti Operettszínház elismeréseit.

Az Évad Legígéretesebb Ifjú Művészének járó vándordíjunkat, a Marsallbotot ezúttal Széles Flóra kapta. A fiatal művésznő idén végzett a Színművészeti Egyetemen, ezt követően csatlakozott hivatalosan a Budapesti Operettszínház társulatához. Ennek ellenére korábban is láthattuk már az Operettszínház színpadán, megformálta többek között Julie-t a Carouselből, Belle karakterét A Szépség és a Szörnyetegből, hamarosan pedig Stáziként köszöntheti őt a közönség a Csárdáskirálynőben. Kállay Bori a következő szavakkal konferálta fel a díjazottat: "A kitüntetett ifjú művésznőt a báj, a tehetség és a szorgalom hármas egysége jellemzi. Fiatalkora ellenére érett, cizellált szerepformálás az ismertetőjegye, amelyhez gyönyörű énekhang párosul. A kitüntetést a Carousel című előadás főszerepéért kapja.

"A marsallbot a tavalyi nyertes Laki Pétertől került ezúttal Széles Flórához. Az Évad Musicalszínésze Sándor Péter lett, akit az István, a király címszerepében, valamint a Carousel című musical Liliomának karakterében láthatott a nagyközönség. Ahogy az a díjátadón is elhangzott, Sándor Péter szuggesztív szerepformálásával hamar belopta magát a nézők szívébe.
Az Évad Operettszínésze elismerést Bordás Barbara kapta, aki 2010 óta oszlopos tagja társulatunknak. Színházunk egyik vezető primadonnája, operettekben és musicalekben egyaránt játszik, mindemellett operaáriákat is több alkalommal hallhattunk tőle. "Szinte hihetetlen, hogy már tíz éve erősíti a társulatunkat. Zeneileg és színészileg egyaránt elmélyült szerepformálás jellemzi. A díjat A víg özvegy és a Maya című előadás címszerepeiért kapta." - mondta az est házigazdája.

A gálaest során adták át a Musica Hungarica Kiadó díjai is, melyet az intézmény alapítója, Éliás Tibor énekművész nyújtott át a nyerteseknek. "Óriási boldogság, hogy tizennyolcadik alkalommal állhatunk itt együtt a színpadon, a világ legszebb és legjobb színházának a színpadán, és önök élvezhetik azt a műsort, melyet a nagy magyar szerzők, a fantasztikus előadók, zenészek, no és persze a műszak biztosít." - kezdte beszédét Éliás Tibor. "Az én tisztem az, hogy két olyan személyt köszöntsünk itt a színpadon, akik már nagyon régóta tapossák ezeket a deszkákat." Az első egy úr, aki néhány nap híján ötven éve lépett át az Operettszínház küszöbén. Nem művész, de nélküle valószínűleg nem lett volna előadás. Az úr, aki az operettel, az operettért és az operett mellett élte az életét.

Ő Foczmann István, aki 1965-ben, első munkahelyeként kezdett az Operettszínházban, 2002 óta pedig a színház üzemeltetési igazgatójaként erősíti a társulatot és a vezetőséget. Elkötelezett munkájáért a Musica Hungarica Kiadó Életmű-díját vehette át. Éliás Tibor kiemelte, általa és vele az egész műszaki gárdának szeretné megköszönni az elmúlt évtizedek áldozatos és lelkiismeretes munkáját. "Az ünnepi pillanatoknak is van egy még ünnepélyesebb pillanata: amikor a nagyasszony színpadra lép." - folytatta Éliás Tibor. 

Galambos Erzsit konferálta fel, hiszen idén ő vehette át a Musica Hungarica Kiadó Nagydíját. A művésznő több mint hetven évvel ezelőtt lépett fel először a világot jelentő deszkákra, és varázsolta el a közönséget. Több mint 140 főszerepet játszott el idehaza és külföldön, az évtizedek során együtt játszott többek között Honthy Hannával és Darvas Ivánnal is. Galambos Erzsi Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, megkapta a Kritikusok díját és a Kossuth-díjat, A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, továbbá a József Attila Színház örökös tagja, valamint megkapta a József Attila Színház Nívódíját. Galambos Erzsi meghatottan vette át a Nagydíjat: "Köszönöm szépen, hogy megkaptam ezt a díjat! Köszönöm, hogy a Jó Isten megengedte, hogy sok-sok évtized után újra itt állhassak a Fővárosi Operettszínház színpadán. Nekem az Operettszínház nem egy színház, hanem az életem, az ifjúságom volt." - mondta.

A művésznőt Felföldi Anikó is köszöntötte a színpadon a MASZK Országos Színészegyesület nevében. Az ünneplő szavak mellett felcsendültek az "Engem nem lehet elfelejteni" dal híres sorai, óriási tapsvihart kiváltva a közönségből.

KÉPEK A DÍJÁTADÓRÓL ÉS A GÁLÁRÓL IDE KATTINTVA!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024