Több együttműködést és új arculatot ígér az Operettszínház új vezetője

2014.10.15 Kovács Gergely

Több együttműködést és új arculatot ígér az Operettszínház új vezetője

Más intézményekkel együttműködve az eddiginél is több koprodukciót, közös bérleteket, koncertszerű előadásokat, zenei ritkaságok bemutatását tervezi Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház nemrégiben kinevezett vezetője,

Más intézményekkel együttműködve az eddiginél is több koprodukciót, közös bérleteket, koncertszerű előadásokat, zenei ritkaságok bemutatását tervezi Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház nemrégiben kinevezett vezetője, aki a színház kommunikációjában és arculatában is megújulást szeretne.

Lőrinczy György, aki november 1-jétől vezeti az operettszínházat, az eddigi szakmai munka folytatását, kiteljesítését tervezi. Pályázatát a színház teljes menedzsmentje támogatta, Kerényi Miklós Gábor eddigi főigazgató művészeti vezetőként folytatja mellette munkáját. Az új főigazgató az MTI-nek nyilatkozva az átadás-átvétellel kapcsolatban elmondta: Kerényi Miklós Gábor eddig is a legtöbb kérdésben kikérte véleményét. "Továbbra is ugyanúgy együtt dolgozunk, és megbeszélünk minden művészeti kérdést, az a különbség, hogy a végső döntés az enyém" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a színház napi működését jól ismeri, ekkora intézményt ennyi idő alatt, a szezon közepén átvenni nem is lehetne másképp.

Hozzátette, hogy vezetői kinevezése miatt le fog mondani az Európai Művészeti Menedzserek Szövetségének elnökségi tagságáról, a Pentaton zenés-színházi ügynökséget pedig, amelyet 17 évig vezetett, Szentpéteri András veszi át tőle. Hangsúlyozta: az operettszínháznak hosszú távú szerződései vannak a Pentatonnal és az általa képviselt külföldi partnerekkel, így nem is tudná, de nem is akarná megszakítani a kapcsolatot az ügynökséggel.

Terveiről szólva kiemelte, hogy minél több vidéki színházzal szeretnének együttműködni, közös operettprodukciókat készíteni. Példaként említette, hogy a hét végén a debreceni Csokonai Nemzeti Színházzal együttműködésben mutatták be a Marica grófnőt. "Az ilyen koprodukciókban nagyon hiszek. A zenés előadások sokba kerülnek, és ha két színház együttműködik, akkor igényesebb előadást lehet létrehozni" - hangsúlyozta, hozzátéve: az együttműködéseket - szentpétervári, bukaresti, prágai, salzburgi színházakkal is - menedzserként ő indította el az operettszínházban tíz éve. A Budapesti Tavaszi Fesztivállal és a Zeneakadémiával operettritkaságok koncertszerű vagy félig szcenírozott bemutatását tervezik. A Thália Színházzal együttműködve pedig olyan művekből akarnak érdekes produkciókat létrehozni, amelyek ritkán láthatók zenés színpadokon: például Sondheim, Bernstein, Piazzola, Gilbert and Sullivan műveiből. Abigél című előadásukat októbertől a Magyar Színházban játsszák, és egy másik közös produkciót is terveznek.

A nemzeti minősítésű budapesti intézményekkel - a Magyar Állami Operaházzal, a Nemzeti Színházzal, a Nemzeti Filharmonikusokkal és a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel - közös bérletet hozna létre. A hagyományos Operettszínházi újévi gálára ebben az évadban a nemzeti intézmények művészeit, produkcióit is meghívná vendégként. Az Operettszínház a továbbiakban is szeretné ösztönözni új magyar darabok születését azzal, hogy felkérést ad zenés színházi művek megírására - tette hozzá Lőrinczy György.
Újdonságként említette, hogy színházi stratégiai tanácsot hoznak létre, amelybe a színház vezetői, vezető művészei és érdekvédelmi szervezetei mellett olyan művészeket, producereket hívnak meg, akik segíthetik a színház fejlődését. A testület tagja lesz Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző, Kesselyák Gergely karmester, Béres Attila rendező, Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezető igazgatója és Török Zoltán soproni menedzser is.

Lőrinczy György kiemelte, hogy a művészi munkában nem, de a színház kommunikációjában, arculatában szeretne változást. Mint mondta, sokat változott az elmúlt években a művészeti marketing, szükség van vérfrissítésre. Célja munkájuk fokozott elismertetése, szeretné, ha a szakma, a sajtó és a fenntartók is másképp állnának az Operettszínházhoz. A leendő főigazgató szerint a többi, nemzeti kategóriába sorolt budapesti előadóművészeti szervezethez képest az Operettszínház támogatása és közalkalmazotti bérszínvonala alacsony. "Az üzleti világba vagyunk kirakva 350 közalkalmazottal és 150 szerződésessel. Ha kevesebb a turné, kevesebbet tudunk játszani, akkor a fizetések is veszélybe kerülnek" - mondta, hozzátéve, hogy ha már kiemelt nemzeti intézmény lett az operettszínház, akkor muszáj ezen változtatni.

Tájékoztatása szerint a színház éves költségvetése mintegy 4 milliárd forint, ebből az elmúlt évben 1,1 milliárd forint volt a TAO-támogatás, és 550 millió az állami támogatás, ami a közalkalmazotti bérek felét teszi ki. Kiemelte: szeretnék elérni, hogy a színház állami támogatása a közalkalmazottak jelenlegi bérét fedezze. Elmondta, új vezetőként először szeretne időt szentelni arra, hogy az intézménynek azokat a részeit, amelyekkel eddig kevésbé volt kapcsolata - a könyveléstől a varrodáig - megismerje. "Beszélgetős, mediátor típusú igazgató szeretnék lenni, mert, azáltal, hogy nekem nem kell alkotóművészként helytállnom, több időm lesz arra, hogy beszélgessek a kollégákkal és a problémákat is ily módon próbáljam megoldani" - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy egy nemzeti intézmény vezetőjeként szeretne a szakmáért is dolgozni, azért, hogy a szakma érdekcsoportjai, különböző művészi hitvallású, politikai meggyőződésű tagjai jobban együttműködjenek.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024