Októberben Kolozsváron a Budapesti Operettszínház előadása

2014.09.18 Kovács Gergely

Októberben Kolozsváron a Budapesti Operettszínház előadása

Selmeczi György Bizánc című operájával indítja 2014-2015-ös évadát a Kolozsvári Magyar Opera. Az intézmény szerdai közlése szerint a 222. évad első műve Herczeg Ferenc drámája alapján készült. Az ősbemutatót nyáron, a

Selmeczi György Bizánc című operájával indítja 2014-2015-ös évadát a Kolozsvári Magyar Opera. Az intézmény szerdai közlése szerint a 222. évad első műve Herczeg Ferenc drámája alapján készült. Az ősbemutatót nyáron, a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon tartották, a kolozsvári premier vasárnap lesz. Herczeg Ferenc azonos című színdarabját a 20. század első felében nagy sikerrel játszották a Kolozsvári Nemzeti Színházban, 1904 és 1943 között kilenc különböző rendezésben állították színpadra.

Selmeczi György zeneszerző - saját bevallása szerint - közönségbarát operát akart írni, olyat, amelynek dallamait a nézők az előadás után is dúdolják. Zakariás Zalán rendező szerint minden benne van a műben, amit az ember egy klasszikus drámától elvár, a történet szervesen összefonódik a zenével. Október elején az évad következő bemutatójaként Mozart Figaro házassága című operáját láthatja a közönség Novák Péter rendezésében. Novemberben Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művét mutatják be, amelyet a Bánffy-emlékév keretében a Budapesti Állami Operaházzal közös produkcióként visz színre Szinetár Miklós rendezésében az erdélyi intézmény. Az előadást gróf Bánffy Miklós eredeti díszlettervei alapján állítják színpadra.

Decemberben a Szentivánéji álom című táncjátékot láthatja a kolozsvári közönség Jakab Melinda koreográfus rendezésében, szilveszterre pedig a Letshow! (Lecsó) című szórakoztató produkcióval készülnek. Tavasszal Kálmán Imre A bajadér című operettjét mutatják be. Az évad második felében tervezik színre vinni Tóth Péter Árgyélus királyfi című gyermekoperáját is. Az évad kiemelt eseménye lesz a Budapesti Operettszínház kolozsvári vendégjátéka: a budapesti társulat A mosoly országát adja elő a Kolozsvári Magyar Opera zenekarával együttműködve október 26-án. Az előadás a 2014/2015-ös évadban Budapesten is látható lesz. Jegyek a budapesti előadásra itt!

Szereposztás:

Szu-Csong herceg: Boncsér Gergely / Vadász Zsolt
Liza: Frankó Tünde / Lukács Anita
Hadfaludy Ferenc gróf: Kerényi Miklós Máté
Mi, a herceg testvére: Dancs Annamari
Csang, a herceg nagybátyja: Németh Attila
Lichtenfelds gróf, táborszernagy: Jantyik Csaba
Amália: Kolti Helga
Főeunuch: Peller Károly
Fu-Li, követségi titkár: Kristóf István
Tábornok: Péter Richárd
Kicsi Szu-Csong herceg: Hetei Máté
Kicsi Mi: Mayer Szonja



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024