Színházigazgató a jelöltek között - Közönség döntést várnak

2013.10.23 Kovács Gergely

Színházigazgató a jelöltek között - Közönség döntést várnak

Ismét örökös tagokat választhat a közönség a Halhatatlanok Társulatába, amely az idén újra nyolc új taggal bővülhet. A telefonos szavazatokat november végéig várják a jelöltekre, a díjakat decemberben adják át és

Ismét örökös tagokat választhat a közönség a Halhatatlanok Társulatába, amely az idén újra nyolc új taggal bővülhet. A telefonos szavazatokat november végéig várják a jelöltekre, a díjakat decemberben adják át és portréműsort is készítenek a díjazottakkal. Sugár Ágnes műsorvezető, az örökös tagok portréműsorainak készítője a keddi budapesti sajtótájékoztatón felidézte: két év szünet után indul ismét útjára a szavazás.

Az örökös tagság kuratóriuma színművésznő, színművész, operaénekes és táncművész kategóriában állít négy-négy jelöltet a halhatatlanok társulatába. Közülük választhat ki a közönség kategóriánként kettőt-kettőt, akik örökös tagként átvehetik a gyűrűt, lábnyomuk pedig a Pesti Broadway-re, a Nagymező utcába - a már ott megtalálható mintegy száz lábnyom mellé - kerülhet fémbe öntve.

A kezdeményezés 1996-ban indult útjára, azóta - öt év kihagyással (2000-ben, 2001-ben, 2002-ben, 2011-ben és 2012-ben nem volt) - tizenkét éven keresztül láthatták évente a nézők a televízió képernyőjén a díjátadó gálát és a díjazottak portréműsorait. A társulat néhány évig nem bővült, de az idén egy kereskedelmi rádió vállalta, hogy folytatva a korábbi hagyományt teret ad a szavazásnak, a díjátadó gálának, valamint a nyertesekről készülő portréknak. Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója kiemelte: olyan művészeti díjról van szó, amely által a civil társadalom mondhatja el a véleményét.

Oszvald Marika, Rost Andrea, Lehoczky Zsuzsa, Galambos Erzsi, Sass Sylvia, Udvaros Dorottya, Kulka János, Seregi László és még sorolhatnánk az elmúlt években a Halhatatlanok Társulatát bővítő művészek névsorát.

A kuratórium döntése szerint a színművésznő kategória jelöltje Eszenyi Enikő, Kováts Adél, Kútvölgyi Erzsébet és Tímár Éva, a színművész kategóriáé pedig Gáspár Sándor, Mácsai Pál, Máté Gábor és Sinkó László. Az operaénekesek közül Gulyás Dénesre, Lukács Gyöngyire, Ötvös Csabára és Zempléni Máriára, a táncművész kategóriában pedig Bajári Leventére, Juronics Tamásra, Ladányi Andreára és Popova Aleszjára szavazhat a közönség.

Érdi Sándor, a műsor főszerkesztője felidézte: 1996-ban az volt a cél, hogy a bulvársajtóban elburjánzó celebvilág helyett a jelentős művészeket visszahozzák a reflektorfénybe. Ezért találták ki a szavazást, a gála estet és a portrékat. Hozzátette: a probléma most talán még aktuálisabb, mint akkor.

Az idei jelölteket 14 tagú, közismert közéleti személyiségekből és művészekből álló kuratórium állította. Szinetár Miklós, a kuratórium elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kezdeményezés egy olyan korban indult, amely nem kedvez az előadóművészeknek. "A rendszerváltásnak a színészek, operaénekesek, táncosok bizonyos értelemben nagy vesztesei. Nem róluk szól a világ" - mondta, hozzáfűzve, hogy ma is hálátlan, kiszolgáltatott dolog előadóművésznek lenni.

Az örökös tagok sorába 1999-ig évente kerültek be újabb művészek, majd néhány esztendőnyi szünet után 2003-ban újították fel a közönségszavazást, az idén pedig két év után választhat ismét örökös tagokat a közönség. A Halhatatlanok társulatáról és a szavazásról további információ a www.orokostagsag.hu honlapon található.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024