A víg özvegy Dubajban

2019.02.21 Kovács Gergely

A víg özvegy Dubajban

A Budapesti Operettszínház évek óta újabb és újabb országokba viszi el a magyar operett hírét gáláival és vendégjátékaival. Az egyetlen hungarikummá nyilvánított színházi műfaj most Dubajban hódít. A víg özvegy című előadásuk három alkalommal látható a Dubai Operában. Álló tapssal és ovációval hálálta meg a dubaji közönség az Operettszínház A víg özvegy című előadását.

Százharminc fős csapattal kezdte meg társulatuk az építészeti remekműnek számító Dubai Operában A víg özvegy próbáit a hét elején. Szabó Máté rendezése arab nyelvterületen még sosem szerepelt, nemcsak Lehár Ferenc darabjának helyi premierje ez, de először lép fel magyar társulat a 2016-ban megnyitott Operában, amely az Egyesült Arab Emirátusok legnagyobb városának egyik fő nevezetessége. Az opera, a balett, a musical és a klasszikus zene nagyjainak helyet adó kulturális központban három alkalommal, február 21-én, 22-én és 23-án látható Lehár Ferenc nagyoperettje, amely az operarajongók nagy kedvence is.

Vendégjátékuk különlegessége még, hogy társulatukat erősíti Ninh Đúc Hoáng Long operaénekes, akit a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutatóból ismert meg az ország, és aki a turné szervezőjétől, a Pentaton Koncert- és Művészügynökség felajánlásában, különdíjként nyerte el Rosillon szerepét Lehár Ferenc nagyoperettjében. Long február 22-én mutatkozik be első operett szerepében, és persze a dubaji színpadon is.

Ez azonban a második alkalom, hogy a magyar operett az arab világba látogat. Az ománi fővárosban, Muscatban már debütált Kálmán Imre Csárdáskirálynője, szintén a társulatuk előadásában. A Szabó Máté rendezésében, Lőcsei Jenő koreográfiájával, Makláry László vezénylésével színpadra kerülő Víg özvegy az elmúlt két évben Triszetben és Genfben is meghódította már a közönséget, ez alkalommal ismét német nyelven hallható.

A víg özvegy dubaji vendégjátékán Glavári Hanna szerepében Fischl Mónika és Bordás Barbara is látható, míg Danilóként Homonnay Zsolt. Zéta Mirkóként Bardóczi Attilát, Valencienne-ként Lukács Anitát, Rosillonként Ninh Long mellett Vadász Zsoltot, Nyegusként Laki Pétert láthatja a dubaji közönség. Cascade szerepében Langer Soma, Saint Briosche-ként Magócs Ottó, Kromovként Faragó András, Bogdanovicsként Dézsy Szabó Gábor, Sylvianeként Vásári Mónika mutatkozott be a Közel-Keleten, és Olga szerepében az operett nagyasszonyát, Oszvald Marikát is megismerte az arab közönség. Az előadásokban természetesen a Budapesti Operettszínház Balett- és Énekkara közreműködik, Lehár Ferenc legszebb dallamait pedig színházunk Zenekara hívja életre, Makláry László karmesterrel az élén.

Dubaji vendégjátékukról a Magyar Televízióval kötött együttműködésnek köszönhetően werkfilm is készül, így a siker, és az odavezető út is látható lesz majd az M5 csatornáján.

Társulatunk pedig a hazaérkezés után sem áll meg. Operett csapatunk márciusban a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének és a Budapest és Tel-Aviv közötti testvérvárosi megállapodás 30. évfordulójának alkalmából rendezett izraeli-magyar kulturális évad nyitó gála előadásaival kel útra nemsokára.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024