Oszvald Marika sikerrel debütált a Szép nyári nap musicalben!Videó itt

2012.10.10 Kovács Gergely

Oszvald Marika sikerrel debütált a Szép nyári nap musicalben!Videó itt

Több mint három éve játssza töretlen sikerrel a Budapesti Operettszínház a Neoton együttes slágereire írt retro musicalt, a Szép nyári napot. A Somogyi Szilárd rendezésében színpadra állított darabban a 2012/2013-as évadtól Janza

Több mint három éve játssza töretlen sikerrel a Budapesti Operettszínház a Neoton együttes slágereire írt retro musicalt, a Szép nyári napot. A Somogyi Szilárd rendezésében színpadra állított darabban a 2012/2013-as évadtól Janza Katát is láthatja a közönség, aki Panni néni szerepében nemrég debütált, és vele egy idóben Rózsika szerepében Oszvald Marika debütált.

A hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek sikerzenekarának dalaira épülő musical nem csak igazi retrobuli a Neoton slágereinek köszönhetően, de kellemes múltidézés is mindenkinek, aki emlékszik még, milyenek is voltak azok a bizonyos építőtáborok. Janza Kata ezért is nagyon örül, hogy egy olyan történetbe és korszakba csöppenhetett bele, amihez nagyon szép emlékek kötik.

"A hetvenes években én már javában énekeltem és a versenyeknek köszönhetően a nyaraimat és az ünnepeket mindig ilyen közegben töltöttem, amiről a darab is szól. Emlékszem, amikor a Lenfonó gyárba mentünk énekelni és Kajszi szeletet kaptunk ajándékba. Ezek semmihez sem fogható élmények. Elképesztő közösségteremtő ereje volt ezeknek a nyaraknak. Hatalmas öröm számomra, hogy a színpadon újra belecsöppenhetek ebbe. Arról nem beszélve, hogy a Neoton összes dalát kívülről tudom, Csepregi Évát mindig is imádtam. Csak most már nem a porszívócsőbe énekelem a dalait a tükrös szekrény előtt, mint fiatalkoromban" - mondja nevetve a színésznő, akinek pályáját leginkább drámai musical-hősnők megformálása jellemzi. Kimondottan örül, hogy most egy szőke, kontyos osztályfőnököt alakíthat, aki egy kicsit minden gyerek anyukája.

Már szeptemberi három előadása során is nagyon jól érezte magát a színésznő a rendszerváltás előtti időszakot megidéző retro musicalben, ahol a pofonok mellett a főszerep természetesen a Neoton-slágereké és a vidámságé. A Szép nyári nap legközelebb november, majd december közepén, de egész évadban látható a Budapesti Operettszínház műsorán, olyan sztárokkal a színpadon, mint: Oszvald Marika, Peller Anna, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Faragó András, Szulák Andrea vagy éppen Csonka András.

A Szép nyári nap a 2012/2013-as évadban folyamatosan színpadon lesz. Jegyek már kaphatóak a Szép nyári napra. Online jegyvásárláshoz kattints ide!



Forrás: Operett.hu



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024