Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál 2013-ban Budapesten!

2013.04.08 Kovács Gergely

Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál 2013-ban Budapesten!

Tizenegy rangos produkciót mutatnak be és gálaestet is rendeznek az Operettszínházban, az április 8. és 29. közötti első Nemzetközi Budapesti Operett-Musical Fesztiválon. A nagyszabású rendezvényen berlini, bukaresti, csíkszeredai,

Tizenegy rangos produkciót mutatnak be és gálaestet is rendeznek az Operettszínházban, az április 8. és 29. közötti első Nemzetközi Budapesti Operett-Musical Fesztiválon.
A nagyszabású rendezvényen berlini, bukaresti, csíkszeredai, kolozsvári és szentpétervári zenés színházak szerepelnek egy-egy előadással a Budapesti Operettszínház társulata mellett.

Szentpétervári tárgyalásairól hazatérve a színház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor elmondta az MTI-nek, hogy régen nem járt teljes orosz színházi társulat Magyarországon, így nagy várakozással tekinthet a közönség a szentpétervári Zenés Komédia Színház vendégjátéka elé. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjével lépnek fel, az est orosz nyelvű lesz, magyar felirattal. Az oroszok egy stúdióelőadást is hoznak: Bernard Slade Jövőre, veled itt! című komédiájának musicalváltozatát Stan Daniels zenéjével. A program érdekessége, hogy ugyanezt - egyébként a repertoárján lévő - darabot a Budapesti Operettszínház társulata is eljátssza a fesztiválon.

Különleges lesz Presgurvic Rómeó és Júlia című musicalje is, amely nemcsak a vendéglátóknak, hanem a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínháznak is az egyik sikerprodukciója. Így a fesztiválon román és magyar énekes színészek együtt elevenítik meg a szerelmesek történetét, a kétnyelvű előadást szintén feliratozzák - mondta a főigazgató. A Kolozsvári Állami Magyar Opera társulata is Kálmán Imre-művel, A cirkuszhercegnővel vesz részt a fesztiválon, a nemzetközi operavilágban is jegyzett énekesek, például Kele Brigitta, Szabó Levente alakítják a főszerepeket. A marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámájának zenés feldolgozását mutatják be. A vendéglátó színház Pesti Broadway Stúdiójának növendékei pedig Pintér Béla Parasztoperáját adják elő. A kamaraelőadások sora egy berlini Edith Piaf-emlékesttel egészül ki. A gálaestre a berlini Komische Oper vezető művészei közül is érkeznek, előre jelezve a német színházzal most formálódó koprodukciót, amelynek rendezője a ház új ausztrál intendánsa, Barrie Kosky, karmestere pedig a szintén új főzeneigazgató, Nánási Henrik lenne. Tolcsvay László Isten pénze című musicaljére, a Csíki Játékszín előadására is felhívta a figyelmet a főigazgató.

A hagyományteremtő eseményt támogatja a fővárosi önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap is, de a költségek jelentős részét saját forrásból, jegybevételekből fedezik. Kerényi Miklós Gábor szerint a magyar zenés színjátszás a főváros egyik legfőbb turisztikai vonzereje lehetne. Közép-Európában sehol sem játsszák olyan magas színvonalon a zenés műveket, és nemcsak a saját színházára gondol, hanem a versenytársakra is, mint Budapesten - hangoztatta. Készülnek egy másik Tolcsvay-alkotás, az Ördögölő Józsiás március végi ősbemutatójára is. "Új műfaj keletkezik, rockoperettnek nevezem a Tamási Áron írásán alapuló darabot, amely egyszerre szól felnőtteknek és gyerekeknek." Kerényi Miklós Gábor felidézte, hogy először 1979-ben Kecskeméten, majd 2002-ben futott neki ismét, de csak most valósulhat meg ez az elképzelése.

A Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál előadásaira gyorsan fogynak a jegyek. Az előadásokra online vásárolhatnak jegyet az érdeklődők. Online jegyvásárláshoz kattints ide!
Erős hetek előtt állnak a színház előtt, Ukrajnában lépnek föl A csárdáskirálynővel. Nyáron nemcsak Szegeden játszik a színház - Presgurvic Elfújta a szél című musicaljét mutatják be -, hanem a Berlin melletti Wannsee Fesztiválon is. A Csárdáskirálynő tíz előadására legalább harmincezer nézőt várnak - mondta a főigazgató.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024