Mágnás Miska 2017-ben a Bajai Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!

2017.06.27 Kovács Gergely

Mágnás Miska 2017-ben a Bajai Szabadtéri Színpadon - Jegyek itt!

2017-ben nem lesz hiány Baján operettben és musicalben, hiszen 2017 augusztusában két fantasztikus produkció látogat el a Bajai Szentháromság téri Szabadtéri Színpadra. A 2017-es előadásokat KERO jelentette be az augusztus 21-i Operett

2017-ben nem lesz hiány Baján operettben és musicalben, hiszen 2017 augusztusában két fantasztikus produkció látogat el a Bajai Szentháromság téri Szabadtéri Színpadra. A 2017-es előadásokat KERO jelentette be az augusztus 21-i Operett gálán. 2017. augusztus 19-én a Best Of Musical gála lesz látható. A produkció korábban Sopronban volt látható.

A gálán a Mozart, Elisabeth, Lady Budapest, Hair, István, a király, Miss Saigon, Abigél, Evita, A Szépség és a Szörnyeteg, Rebecca, Jézus Krisztus Szupersztár és a West Side Story valamint számos más musical dalaiból hallhattunk részleteket Janza Kata, Polyák Lilla, Vágó Zsuzsi, Dolhai Attila, Feke Pál, Homonnay Zsolt, Mészáros Árpád Zsolt, Kocsis Dénes, Pintér Tibor és még számos más sztár főszereplésével. Baján várhatóan egy frissített verziót láthatunk majd.

Az operettek rajongóit a nagysikerű operett felújítás a Mágnás Miska várja majd Peller Anna és Peller Károly főszereplésével 2017. augusztus 25-26-án.

Jegyinfók és jegyvásárlás itt!

A előadásban a Peller páros mellett olyan sztárok lépnek még színpadra mint Lehoczky Zsuzsa, Kalocsai Zsuzsa, Faragó András és még sokan mások.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024