Lehár-operett bemutatójára készülnek Szarajevóban

2013.01.12 Kovács Gergely

Lehár-operett bemutatójára készülnek Szarajevóban

Megkezdődtek Lehár Víg özvegy című operettjének próbái a bosnyák fővárosban, a premier február közepén lesz a szarajevói Nemzeti Színházban. A Nemzeti Színház kistermében folynak a Víg özvegy próbái, csütörtökön vonul át

Megkezdődtek Lehár Víg özvegy című operettjének próbái a bosnyák fővárosban, a premier február közepén lesz a szarajevói Nemzeti Színházban. A Nemzeti Színház kistermében folynak a Víg özvegy próbái, csütörtökön vonul át a társulat a nagy színpadra és úgy tervezik, hogy a bemutatót február közepén tartják meg. Krunoslav Cigoj rendezi Lehár Ferenc (1870-1948) magyar zeneszerző, komponista, karmester darabját, amelyet 2000-ben már színpadra állított Szarajevóban. Aida Corbadzic, a színház operatársulatának szólistája énekli a címszerepet, Glavári Hannát, míg partnere, Danilo gróf szerepében Davor Radic lesz látható, ő Horvátországból érkezett vendégművész.

Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjével találta meg saját stílusát. A darab premierje 1905. december 30-án volt a bécsi Theater an der Wienben, majd megkezdődött a sikerszéria, amelynek állomásai Hamburg, Berlin, London, Párizs, New York, Chicago voltak. Amerikában három filmet is forgattak A víg özvegyből, az elsőt 1925-ben, majd 1934-ben és 1952-ben készítettek belőle musicalt. Lehár A víg özvegy hatalmas sikere után olyan népszerű operetteket komponált, mint a Cigányszerelem, a Luxemburg grófja és A mosoly országa.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024