Kiváló művész lett az Operettszínház főzeneigazgatója

2014.03.14 Kovács Gergely

Kiváló művész lett az Operettszínház főzeneigazgatója

A Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója, Makláry László Érdemes művész, ma Kiváló művész kitüntetést vett át. Munkáját korábban már Artijus díjjal is elismerték. Makláry László Liszt Ferenc Zeneművészeti

A Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója, Makláry László Érdemes művész, ma Kiváló művész kitüntetést vett át. Munkáját korábban már Artijus díjjal is elismerték.

Makláry László Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán diplomázott, majd részt vett Salzburgban a Karajan karmesterkurzuson. Ezt követően Szegeden több műfajban is kipróbálhatta magát, vezényelt operetteket, zenés játékokat, s Vaszy Viktor mellett operákat is dirigált. A musical műfajával a New York-i Broadway-n ismerkedett meg, a tanulmányúton nagy hatással volt pályájára a találkozás Leonard Bernsteinnel.

1975-ben a Budapesti Gyerekszínház zenei vezetője lett. 1976-tól a Madách Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1979-től a Budapesti Operettszínház zeneigazgatója. Folyamatosan dirigál koncerteket, készít hanglemezeket a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, a Budapesti MÁV Filharmonikusokkal, a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekarral, a Budapesti Operettszínház Zenekarával.

Fontosabb munkái: Verdi: Rigoletto, Traviata, Puccini: Bohémélet, Pillangókisassszony, Tosca, Wagner: Lohengrin, Donizetti: Lammermori Lucia, Kander: Chicago, Kabaré, Webber: Evita, Macskák, Loewe: My Fair Lady, Schönberg: Miss Saigon, A nyomorultak, Bernstein: West Side Story, Szörényi: István, a király, Kálmán: A Csárdáskirálynő, Marica grófnő, A Bajadér, Lehár: A mosoly országa, A víg özvegy, Strauss: Bécsi vér, Cigánybáró, Ábrahám: Bál a Savoyban, Offenbach: Párizsi élet, Lévay: Elisabeth, Mozart!, Presgurvic: Rómeó és Júlia, Jávori: Menyasszonytánc, Wildhorn: Rudolf.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024