Emléktábla Mednyánszky Ági tiszteletére

2019.03.05 Kovács Gergely

Emléktábla Mednyánszky Ági tiszteletére

A Magyar Televízió első bemondónője, a Szabó Család Icuja, aki több mint ötven éven át egyetlen színházhoz volt hűséges. Családja és Belváros-Lipótváros Önkormányzata emléktáblát avatott a Budapesti Operettszínház örökös

A Magyar Televízió első bemondónője, a Szabó Család Icuja, aki több mint ötven éven át egyetlen színházhoz volt hűséges. Családja és Belváros-Lipótváros Önkormányzata emléktáblát avatott a Budapesti Operettszínház örökös tagja, Mednyánszky Ági tiszteletére a színművésznő egykori otthona, az Erzsébet tér 5. szám alatt.
Mednyánszky Ági 1927. március 15-én, Bécsben született, nemesi családban. Pályáját táncosként kezdte, testvéreihez hasonlóan már gyerekként fellépett az Állami Operaház előadásaiban. 17 éves volt, amikor szépségére a divatlapok is felfigyeltek, és egy filmstúdió rögtön négy film szerepére is leszerződtette. 1954-ben szerződött a Magyar Rádióhoz. A Szabó család című rádiójáték legendás Icuja lett, amely az országos ismertséget is meghozta számára. Mednyánszky Ági volt az, aki 1955-ben azt mondhatta: Önök a Magyar Televízió kísérleti adását látják. Őt kérték fel ugyanis az első tévébemondói feladat ellátására: az ő arcával, az ő hangján szólalt meg hazánkban először a televízió.
Mindene azonban a színház volt. Színpadi tehetségét Fedák Sári fedezte fel. 1943-tól az Erzsébetvárosi és a Magyar Színházban kezdett prózai szerepeket alakítani. 1945 és 1949 között a Művész Színház, 1950 és 1958 között a Fővárosi Víg Színház színésze volt. Már ebben az időszakban rendszeresen vendégszerepelt a Fővárosi Operettszínházban, amelynek 1958-ban tagja lett és többé nem is vállalt szerepet máshol. A Budapesti Operettszínház 1992-ben örökös tagjává választotta. Az operett irodalom minden nagy szubrett szerepében látható volt, de olyan előadásokban is emlékezetes alakítást nyújtott, mint a Sweet Charity, vagy a Funny Girl.

Mednyánszky Ági 2015. június 7-én hunyt el. Nyolcvanéves koráig színpadon állt, halála előtt pár évvel a közönség még láthatta őt a Menyasszonytánc és a Lili bárónő előadásokban is, amelyeket hosszú éveken át, váltó partner nélkül játszott.

Emléktáblájának avatásán unokaöccse, Mednyánszky Miklós ismertette röviden a legendás színésznő életútját. Tőle tudhatjuk, hogy Mednyánszky Ági hároméves korában már szépségversenyt, és a Világháború kitörése előtt Brüsszelben táncversenyt nyert. Ennek hatására Londonban, a királyi család előtt is fellépett. Később az angol televízióban is gyakran szerepelt testvéreivel. Sztepptánc tudását mindenki irigyelte, és még 74 évesen is felvette a vastalpú cipőt. Unokaöccse elmondta, a színésznőnek soha senkihez egy rossz szava nem volt, szomszédjai, kollégái egytől egyig szeretették. Több mint ötven éven át élt férjével Martiny Lajos zeneszerzővel abban a házban, amelynek falára ma emléktábla került. Állami kitüntetésben sosem részesült, mégis mindenki tudta ki ő. "Emlékeztesse ez a tábla azokat, akik erre járnak, és azokat, akik itt élnek, hogy itt lakott egy nagyszerű ember, egy csodálatos művész" - mondta Mednyánszky Miklós.

Mednyánszky Ági színművésznő, a Budapesti Operettszínház örökös tagja, V. kerületi díszpolgár emléktáblája az Erzsébet tér 5. szám alatt látható. Az emléktábla avatáson részt vett Mednyánszky Ági családja, köztük Balázs Péter színész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, a Budapesti Operettszínház vezetősége, társulatának tagjai, Hegedűs D. Géza, a MASZK Országos Színészegyesület igazgatója, kollégák, barátok. Beszédet mondott unokaöccse Mednyánszky Miklós.

Mednyánszky Ági barátnője, kollégája Felföldi Anikó levelét, aki színházi elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni az eseményen Makláry László, a Budapesti Operettszínház karmestere, egykori főzeneigazgatója olvasta fel.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024