Díjat kapott az Ördögölő Józsiás

2014.10.04 Kovács Gergely

Az első előadással hivatalosan is elkezdődött a 2014/2015-ös évad a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, ahol a Budapesti Operettszínház tavasszal az Ördögölő Józsiással vendégszerepelt, mely kiérdemelte az előző évad

Az első előadással hivatalosan is elkezdődött a 2014/2015-ös évad a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, ahol a Budapesti Operettszínház tavasszal az Ördögölő Józsiással vendégszerepelt, mely kiérdemelte az előző évad legjobb produkciójának járó Vastaps-díjat. Az Oeprettszínház sikerdarabja folyamatosan színpadon van Budapesten. (Jegyek itt!)

Hetedik alkalommal ítélték oda a salgótarjáni színházbarátok, azaz a bérletes előadások nézői a Zenthe Ferenc Színház Vastaps-díjait, az óvodások, óvodapedagógusok, a kis- és középiskolások, valamint a felnőtt bérletesek hat kategóriában értékelték a 2013/2014-es évad Salgótarjánban bemutatott produkcióit és azok művészeit. A VII. Vastaps-díj átadásán Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere dicsérte az ország legfiatalabb színházának fejlődését, amelynek folytatásához a város két új játszóhely, az Apolló mozi épületében kialakítandó kamaraterem és az egykori salgóbányai kaszinóban megnyíló kis színpad kialakításával járul hozzá.

Az évad hivatalos megnyitásaként átadták a VII. Vastaps-díjakat: a meseszínház kategória nyertese a Zenthe Ferenc Színház A vén diófa titka című előadása lett, a díjat Molnár Ernő rendező vette át. A legjobb gyermek előadás a Pán Péter lett a Fogi Színháza előadásában, az elismerést Vinyarszki János, a darab egyik szereplője köszönte meg a publikumnak. A legjobb ifjúsági előadás kategóriában a Sziget Színház Love Story-ja végzett az első helyen, a díjat Pintér Tibor, a Sziget Színház igazgatója vette át.

A legjobb színésznőnek Halász Juditot szavazta meg a publikum Mrs. Wilbeforce megformálásáért a Madách Színház "Betörő az albérlőm" című előadásában. A legjobb színész díj "otthon maradt", hiszen azt Máté Krisztián, azaz Valentinianus császár kapta a Zenthe Ferenc Színház Kegyenc című drámájában mutatott alakításáért. A legjobb felnőtt előadás címet a Budapesti Operettszínház Ördögölő Józsiása érdemelte ki, amelyet Somogyi Szilárd, a darab rendezője köszönt meg a közönségnek.

Tolcsvay László rockoperettjét, mely Tamási Áron azonos című műve alapján íródott, a Nagymező utcai teátrum 2013 márciusában mutatta be, s a 2014-es salgótarjáni vendégjáték volt a produkció első előadása Budapesten kívül. Forrás: Operettszínház



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024