A Cirkuszhercegnő a Budapesti Operettszínházban!

2014.02.27 Kovács Gergely

A Cirkuszhercegnő a Budapesti Operettszínházban!

2014. március 7-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjét, amelynek librettóját Verebes István fordította és értelmezte újra, illetve ő is állítja színpadra a darabot - a klasszikus

2014. március 7-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Cirkuszhercegnő című operettjét, amelynek librettóját Verebes István fordította és értelmezte újra, illetve ő is állítja színpadra a darabot - a klasszikus operettek szellemében, mégis a mai néző számára izgalmas módon A különleges díszletekkel és egy új felfogásban színpadra kerülő előadást már a premier előtt is megnézhetik azok a szerencsések, akik velünk játszanak.

Játékunkban a március 6-án este megrendezésre kerülő támogatói premierre sorsoltunk ki jegyeket! Nyertesünk: Sorbán Attila

Minden jó operett egy olyan mese, amelynek az öltözéke álomból varrt, de a valója mégis mindannyiunk igaz érzelmeit rejti… A világ, és mi emberek benne, olyan sokszínűek vagyunk, annyiféle jó és rossz helyzetben törünk a boldogság felé, hogyne lehetne igaz, hogy egy férfi - a Cirkuszhercegnőben jelesül Mister X - egykori megalázottságában az arctalanságba menekül, hogy aztán egy nap mégis kiharcolja egykori kedvesének szerelmét?! Kálmán Imre operettjében ugyanis a legyőzhetetlen szerelem harcol a maga boldogságáért, épp ezért van közünk hozzá ma is. Mint minden jó darabban, ebben is, valaki elmulaszt, vét valamit, és a mű ennek további történetét meséli el. Hiteles helyzetekben hiteles állapotokra vágyom az emelt térben, amit színpadnak hívunk. Ez a tér, az Operettszínház színpada, mint más előadásaiban is, mai félelmeinknek, mai vágyainknak, mai reményeinknek, mai tartásunknak és persze mai esendőségünknek is lehetőséget nyújt a megmutatkozásra. - Verebes István


Jegyárak: 1000, 2000, 3300, 3600, 4600, 6000, 8000 FT Jegyvásárláshoz kattintson ide!

Szereposztás:
Fedora: Fisch Mónika / Bordás Barbara
Mister X: Homonnay Zsolt / Vadász Zsolt
Sergius Wladimir: Stohl András / Mészáros Árpád Zsolt
Miss Mabel: Szendy Szilvi / Kékkovács Mara
Toni Schlumbreger: Szabó Dávid / Peller Károly
Carla Schlumberger: Lehoczky Zsuzsa / Felföldi Anikó
Pelikán: Faragó András
Vesnyev: Jantyik Csaba
Pinelli Dézsy Szabó Gábor
Szegyenko: Melis Gábor
Antonov: Balogh Bodor Attila
Komornyik: Magasházy István
Idős hölgy: Arányi Andrienn
Szakács: Merik Péter

Koreográfus: Tihanyi Ákos
Rendező: Verebes István



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024