Operettet is bemutatnak Szegeden a 2013/2014-es évadban

2013.11.10 Kovács Gergely

Operettet is bemutatnak Szegeden a 2013/2014-es évadban

Anyagilag nehéz évad elé néz a Szegedi Nemzeti Színház, ennek ellenére a korábbi évekhez hasonlóan tizennégy bemutatót tartanak – jelentette be az évadnyitó társulati ülésen az idén ismét öt évre megválasztott főigazgató.

Anyagilag nehéz évad elé néz a Szegedi Nemzeti Színház, ennek ellenére a korábbi évekhez hasonlóan tizennégy bemutatót tartanak – jelentette be az évadnyitó társulati ülésen az idén ismét öt évre megválasztott főigazgató. Gyüdi Sándor elmondta: a repertoárban lesz három opera, egy klasszikus operett, két balett, hat - három magyar és három külföldi - színmű – ebből -, valamint két gyerek darab. A bemutatók megoszlanak a két játszási helyszín között, hiszen hetet a Nagyszínházban, hetet a Kisszínházban állítanak színpadra.

A premierek és a dátumok időnként összefüggenek - mondta a direktor, hiszen a magyar dráma napján láthatja a közönség Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné című vígjátékát, Verdi születésének kétszázadik évfordulóján a Simon Boccanegra című operát, Bálint napon mutatják be, Hubay Miklós az Ők tudják, mi a szerelem című darabját, és a Költészet napján Jacques Offenbach Hoffmann meséit.

A színház a bemutatók mellett egy fesztivál rendezésében is részt vesz. Az évek óta nagy sikerrel futó Armel Nemzetközi Opera fesztiválnak idén is egyik helyszíne lesz a Tisza-parti teátrum. A rendezői gárda igen színes lesz az évadban - mondta Gyüdi Sándor. Az álladó rendező Bodolay Géza mellett, operát állít színpadra Juronics Tamás. Idén is látható munkája Sándor Jánosnak és Keresztes Attilának, visszatérőként dolgozik Szegeden Ács János, Ádám Tamás, Hollós Gábor és Toronykői Attila, mellettük pedig új rendezőként debütál Szarka János és Bagó Bertalan. A direktor az évadnyitón szólt a színház anyagi helyzetéről is. Elmondta, hogy a költségvetés 2013-ban 51 millió forinttal kevesebb mint 2011-ben volt, ami jelentős összeg. A bevétel ennyivel csökkent, a hiány azonban ennél nagyobb, hiszen a kiadások nőttek. A teátrum éves összköltségvetése 1,2 milliárd forint, amelynek háromnegyedét a bér és üzemeltetési költségek teszik ki, így mindössze 300 millió forint marad a műsor összeállítására. A hiányzó összeg tehát, több mint két darab költségeit jelenti, de ennek ellenére nem lesz kevesebb bemutató, hiszen az egy negatív spirálba húzná a színházat. Kevesebb bemutatóval kevesebb néző lenne, és kevesebb bevételt eredményezne - magyarázta.

Ennek ellenére Gyüdi Sándor több dologban bízik: elsőként abban, hogy a nemzeti színházak rendszere még nem állt be, és meg kell fogalmazni a tapasztalatokat, érvényesíteni az érdekeiket. Ezzel kapcsolatban hétfőn a nemzeti színházak igazgatói megbeszélést tartanak. A másodszor abban, hogy a város felelősséggel kezeli a helyzetet, és továbbra is támogatja a színházat. "Emellett magunkban bízhatunk,… abban, amit dolgozunk az értékes és társadalmilag hasznos" - tette hozzá. A színház idén egy új elismerési rendszert is elindított a műszak dolgozói számára, így az évadnyitón a Szegedi Nemzeti Színház örökös mestere címet kapott Eperjesi Ferencné, Nagy Mihály és Várszegi Ottó.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - OperettInfo.hu 2006-2024